Több mint tízmillió forintnyi hamis húszezrest foglaltak le Hódmezővásárhelyen

A Szegedi Városi Bíróság pénteken harminc napra elrendelte annak a hódmezővásárhelyi férfinak az előzetes letartoztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 535 hamis húszezer forintos bankjegyet gyártott társával – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.

A több mint tízmillió forint értékű hamis bankjegyet Hódmezővásárhelyen foglalta le a rendőrség – közölte a városi kapitányság vezetője. Rádi Norbert alezredes tájékoztatása szerint az azonos sorszámú bankjegyeket számítógéppel és tintasugaras nyomtatóval állították elő, azok nem tartalmaznak fémszálat, vízjelet és más biztonsági elemet sem.

A hamis bankjegyeket házkutatások során találták meg a rendőrök egy 46 éves és egy 49 éves hódmezővásárhelyi férfi otthonában, ahol sikerült lefoglalni a hamisításhoz használt eszközöket is – mondta a rendőrkapitány. Mint hozzátette, a pénzhamisításban részt vevő egyik, büntetett előéletű férfit szerdán, kommandósok segítségével fogták el, szintén büntetett előéletű társa előzetes letartóztatását egy másik bűncselekmény miatt már korábban elrendelte a bíróság.

A házkutatások során előkerült 388 gramm kannabiszgyanús növényi törmelék és 10 gramm fehér színű, kábítószergyanús por is.

Rádi Norbert elmondta, hogy tavaly három alkalommal a lefoglaltakkal azonos sorszámú hamis bankjegyekkel már fizettek hódmezővásárhelyi kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységekben. A nyomozás során azonban kiderült, hogy a hamis bankjegyeket nem az azokat felhasználó emberek állították elő – közölte az alezredes.

A két férfi ellen bankjegyhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.