Több mint három év fogházra ítélték a három ember halálát okozó sofőrt
Tóth András közölte: a bíróság úgynevezett előállításos eljárásban hozott ítéletében kimondta, hogy a baleset idején a látási viszonyok jók voltak, a vádlottnak kétszáz méterről már észlelnie kellett volna az előtte műszaki okból álló tehergépkocsit és az elakadásjelzőt kezében tartó férfit.
A vádlott azonban fékezés nélkül elsodorta az úttesten tartózkodó embert, majd a hátul lévő teherautónak ütközve nekilökte azt az előtte lévőnek, amely így elütötte az elakadt jármű vontatását előkészítő, a két álló teherautó között tevékenykedő sértettet is - írta le a történteket.
A baleset harmadik áldozata a balesetet okozó tehergépkocsi utasa volt, aki a jármű összeroncsolódása miatt a helyszínen meghalt - fűzte hozzá a bírósági szóvivő.
A késői észlelés miatt a baleset már elkerülhetetlen volt, a vádlott ugyanis 70 kilométeres óránkénti sebességgel csapódott teherautójával az úton álló jármű hátuljába - áll az ítéletben.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.