Több mint félmilliárd forint tűnt el egy pénzszállítóból

Ötszázmillió forint fölött van az az összeg, amely "eltűnt" egy pénzszállítással foglalkozó cég miskolci telephelyéről - közölte a rendőrség. Értesülések szerint a pénz helyére téglákat pakoltak, és ez csak a fővárosban derült ki.

Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a pénzszállítással foglalkozó cég szeptember 7-én tett feljelentést a megyei rendőr-főkapitányságon. A bűnügyi osztály különösen jelentős értékre elkövetett lopás miatt indított eljárást.

Nagy erőkkel folytatják a nyomozást, amelynek "konkrét iránya van, de az eredményes lefolytatás és a siker érdekében a rendőrség az üggyel kapcsolatban egyelőre nem kíván több információt közölni" - tette hozzá. Megjegyezte: amennyiben a körülmények lehetővé teszik, az eljárás során folyamatosan tájékoztatást adnak a fejleményekről.

Az Index internetes újság úgy tudja, a Brinks pénzszállító cég kocsija egy miskolci bankból szállította volna a pénzt Budapestre, ám a célállomáson vették észre, hogy a bankókötegeket - meg nem erősített információk szerint - téglákkal helyettesítették.

Kárpáti Balázs, a Brinks Hungary Zrt. vezérigazgatója a hírt nem cáfolta, de nem nyilatkozik, míg tart a nyomozás. Az Index úgy tudja: elképzelhető, hogy a bűncselekményt belső ember követhette el, erre utal az, hogy a pénz hiányát csak a célállomáson fedezték fel, valamint az is, hogy a rendőrség nem rablás, hanem lopás gyanúja miatt nyomoz.

Ugyanennek a cégnek a pénzszállító járművét rabolták ki Tokaj mellett, ahol gyilkosság is történt. A tokaji pénzszállító-rablásként ismert büntetőügy pere még mindig tart.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.