Több mint 100 embert lopott meg online aukciós oldalakon

Elfogtak a tatai rendőrök egy tolnai férfit, aki az interneten árucikkek eladásának meghirdetésével csalt ki pénzt emberektől. A gyanúsított az őrizetbe vétele után több mint százra becsülte a sértettek számát - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a rendőrségi eljárást egy tatai asszony feljelentése nyomán indították. A nő 45 ezer forintot utalt át egy bankszámlára, miután egy aukciós portálon számítógépet vásárolt, de a gépet sohasem kapta meg.

A nyomok a 26 éves Sz. Imréhez vezettek, akit csütörtökön vett őrizetbe a Tatai Rendőrkapitányság. A gyanúsított a kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, három számlán fogadta a meghirdetett, de a birtokában nem lévő eszközök eladásából származó összegeket. A férfi maga sem tudta megmondani, hány embertől csalt ki pénzt, 100 és 120 közöttire becsülte a sértettek számát. Az általa okozott kár milliós nagyságrendű.

A rendőrség Sz. Imre ellen üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.