Több hónapon át kínoztak brutálisan egy nőt

Befejeződött a nyomozás a battonyai nőt halálra kínzók ügyében. A három gyanúsított a 25 éves áldozatot több hónapon keresztül válogatott módszerekkel, különös kegyetlenséggel bántalmazta.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője,Vargáné Szombati Andrea elmondta: a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya csütörtökön a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal a Békés megyei Főügyészséghez továbbította.

A rendőrség az előzetes letartóztatásban lévő három embert különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettel, aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettel és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésével gyanúsítja.

A rendőrség tájékoztatása szerint M. Zoltán 35 éves, Sz-né K. Adrienn 33 éves és Sz. Zoltán 33 éves gyanúsítottak egy battonyai házban több hónapon keresztül válogatott módszerekkel, különös kegyetlenséggel bántalmazták a sértettet. Sanyargatták, folyamatos fizikai fájdalmat okoztak neki, valamint egy lánccal több alkalommal kikötözték, hogy ne tudjon elszökni. A sértett annyira legyengült, hogy 2010. június 16-án elhunyt. Ezeknek a bántalmazásoknak több alkalommal szemtanúja volt egy gyermek is.

Az áldozat holttestét a családi házban a nyomozók 2011 októberében az egyik fal alá beásva találták meg. A rendőrök a helyszínen számos olyan eszközt foglaltak le, amelyeket a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a bántalmazásokhoz használtak fel, különböző fogókat, szúró-vágó eszközöket, izomstimuláló gépet, kötelet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.