Több ájulás miatti riasztást kaptak a mentősök

A kánikula miatt hétfőn már több ájulásos esethez, illetve szívbeteghez riasztották a mentőket, de összességében nem volt kiemelten sok hívásuk. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján viszont a kánikula negyedik-ötödik napján ugrásszerűen emelkedik a hívások száma.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője kifejtette: a nagy melegben egyelőre nem emelkedett számottevően a riasztásaik száma, balesetekből sem volt több, mint ilyenkor általában. Győrfi Pál szerint ennek az is az oka, hogy az első napokban az emberek még jobban tűrik a meleget. A kánikula tartóssá válásával, esetleges fokozódásával viszont az emberi szervezet egyre fáradtabbá válik, kevésbé tud védekezni a hőség ellen.

A szóvivő elmondta: arra készülnek, hogy a következő napokban - a tapasztalatok alapján - akár 20-30 százalékkal is több riasztásuk lehet. Ezért ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy aki teheti, különösen a meleg által leginkább veszélyeztetettek - idősek, szív- és érrendszeri, más súlyos betegségben szenvedők - a nagyobb megterhelést jelentő feladataikat a hét második felére időzítsék.

A tartós kánikula miatt a hétfő déltől csütörtök estig tartó időszakra másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. A napi középhőmérséklet legalább három napon keresztül az ország jelentős részén 25 Celsius-fok felett lesz. Keddtől egyes területeken a napi középhőmérséklet már tartósan 27 fok felett is lehet, csütörtök éjjel azonban várhatóan eléri az országot egy hidegfront, amely több fokkal mérsékelheti a meleget.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre kilenc megyére - Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom és Pest -, valamint a fővárosra piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki. E szerint ezeken a területeken a napi középhőmérséklet tartósan 27 Celsius-fok felett alakulhat. A többi megyére másodfokú figyelmeztetést rendeltek el.

Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese hétfőn azt mondta: a nagy meleg minden embert megvisel. Hőhullám idején ügyelni kell a szervezet hőháztartására, pótolni kell a folyadékot és a sót. A szakemberek ilyenkor legalább 50 milligramm nátriumtartalmú ásványvíz fogyasztását ajánlják.

Az UV-B sugárzás rákkeltő hatása bizonyított, ezért azt ajánlják, hogy délelőtt 11 és délután 3 óra között, aki teheti, ne tartózkodjon tartósan a napon, a szabadban mindenki óvja a bőrét világos színű szellős ruházattal, illetve napvédő krémmel, a fejét kalappal, a szemét pedig napszemüveggel védje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.