Több száz embert vertek át ausztriai álláslehetőséggel

Csaknem hatszáz embert károsított meg nem létező ausztriai álláslehetőséget ígérve összesen több mint kétmillió forinttal az a négy férfi, akik ellen csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

Takács Péter közleménye szerint egy 50 éves férfi újsághirdetésben kínált ausztriai segédmunkás álláslehetőséget, amivel több mint három év alatt 586 embert tévesztett meg. Az ország különböző pontjain élő sértettek a nekik küldött csekken keresztül jellemzően négyezer forintot fizettek be, az okozott kár összességében több mint kétmillió háromszázezer forint.

A másik három vádlott által nyitott bankszámlákra érkeztek a befizetések, a bankkártyákkal az 50 éves vádlott rendelkezett.

A Győri Járási Ügyészség szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat a négy győri férfi ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.