Több mint 400 étteremben ehetünk fél áron február 19-én

Már több mint 440 étterem csatlakozott a Torkos Csütörtök elnevezésű farsangi akcióhoz, melynek keretében február 19-én fél áron kóstolhatják meg a vendégek a részt vevő éttermek menüit – közölte Lipcsey György Imre, a szervező Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A néphagyományra épülő gasztronómiai akciót a vendéglátóhelyek és a nagyközönség pozitív visszajelzései alapján szervezik meg idén is. Tavaly több mint 600 étterem látott vendégül több mint 100 ezer vendéget.

Lipcsey Görgy Imre elmondta, hogy a magyar turisztikai célpontok, a magyar gasztronómia és a magyar agrártermékek közös népszerűsítését tartják célravezetőnek, ezért idén már a Torkos Csütörtök koordinálása is a turisztikai és az agrármarketing-terület együttműködésének jegyében valósul meg.

Ezen a napon a felhíváshoz csatlakozott éttermeknek azt kell vállalniuk, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50 százalékos kedvezményt biztosítanak vendégeiknek. Külön erre az alkalomra készített, szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet, és a kedvezmény csak helyben fogyasztásra vonatkozik - tette hozzá Lipcsey György Imre.

Tájékoztatása szerint a csatlakozni kívánó éttermek a torkoscsutortok.itthon.hu oldalon regisztrálhatnak még február 15-ig, a torkoskodni kívánó vendégek pedig ugyanitt böngészhetnek a részt vevő vendéglátóhelyek kínálatában.

A Magyar Turizmus Zrt. részeként az Agrármarketing Centrum az országos gasztronómiai megmozduláshoz kötötte új Facebook-oldalának indítását is, amely ide kattintva érhető el, és ahol folyamatosan frissülő információkat találhatnak az érdeklődők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.