Többmilliós hegedűt felejtett a vonaton – ha egyáltalán ott volt

Egy kétségbeesett nő jelentkezett a saarbrückeni rendőrségen azzal, hogy a Mannheimből érkező vonat bőröndtartóján hagyta értékes és ritka hangszerét.

A vasúttársaságtól megtudták, hogy a kocsit, amelyben a nő utazott, időközben hozzácsatolták egy, a 130 kilométerre fekvő Mannheimbe visszafelé tartó szerelvényhez – írta a Local. A rendőrség szerint a zenész egy a húszas éveiben járó amerikai nő volt.

"Az indulás előtti utolsó percben megtalálták a hegedűt a bőröndtartón. A megkönnyebbült zenész pedig ismét magánál tudhatta a hangszert, miután igazolta, hogy valóban ő a jogos tulajdonos" – áll a rendőrség jelentésében. Indokolt volt a megkönnyebbülése, mivel a kérdéses hangszer a General Dupont Grumiaux névre hallgató Stradivarius volt. A 1727-ben készült darab értéke 2,4 millió euró.

Szakértők szerint 550 hangszer létezik még jelenleg is a neves hangszerkészítő, Antonio Stradivari munkái közül. A 17. századi mesterember összesen 1100 darabot készített. Stradivari hegedűi, melyeket igen nagy becsben tartanak különleges hangjuk miatt, sok kalandot éltek át az évszázadok során. 

A Milwaukee Szimfonikus Zenekar karmesterétől elrabolt hangszer.
A Milwaukee Szimfonikus Zenekar karmesterétől elrabolt hangszer.
REUTERS / Reuters

2012-ben a berni pályaudvar talált tárgyak osztályán adott le valaki egy Stradivarit. 2014 januárjában pedig a Milwaukee Szimfonikus Zenekar karmesterének kezéből tépték ki Wisconsinban a kábítópisztollyal felfegyverzett támadók. A hegedűt néhány nap alatt megtalálták.

The Violin Chanel nevű portál értesülései szerint azonban a hangszer nincs a kontinensen, így nem is hagyhatták el. 

"A General Dupont Grumiaux Stradivarius hegedű jelenlegi tulajdonosa szeretné tisztázni, hogy pillanatnyilag nem tartózkodik Németországban, és nem kölcsönözte azt egy meg nem nevezett amerikai hegedűművésznek, aki egy német vonaton hagyta volna a hangszert" – mondta el Ziv Arazi, a Rare Violins of New York különleges hegedűk kereskedelmével foglalkozó cég egyik vezetője a hírre reagálva.

Egy másik, a Kreutzer Stradivarius hegedű belseje. Ezt a darabot 1731-ben készítette Antonio Stradivari.
Egy másik, a Kreutzer Stradivarius hegedű belseje. Ezt a darabot 1731-ben készítette Antonio Stradivari.
Reuters

A portál azt állítja, hogy a General Dupont ex-Grumiaux' Stradivariust korábbi tulajdonosa, egy clevelandi illetőségű filantróp 2014-ben adta el – épp a Rare Violins of New York közreműködésével – egy meg nem nevezett kínai vásárlónak. A tranzakcióval ez a hangszer lett az első Stradivari, amely magánkézbe került Kínában.

A hegedűn korábban, a hangszer 2014-es eladását megelőzően a 39 éves amerikai virtuóz, Jennifer Koh játszott. A hegedűművész január 7-én este tartotta a Willi Violin Concerto német premierjét a Német Rádió Filharmonikusaival Saarbruckenben.

Koh sajtósa, Lisa Jaehnig, a Shuman Associates munkatársa január 7-én megerősítette, hogy Koh jelenleg nem a General Dupont ex-Grumiaux' Stradivariuson játszik. A továbbiakban azonban nem kívánta kommentálni a történteket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.