Fél tonna marihuánával tért vissza a csokit szállító „üres" kamion

Közel fél tonna marihuánát találtak a pénzügyőrök egy Koszovóból üresen visszatérő holland kamionban Röszkénél. A jármű okmányai szerint eredetileg csokoládét szállított a balkáni országba.
Az eset még február 11-én történt, de az ügyben eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozati érdekeire tekintettel csak most hozta nyilvánosságra az NNI és a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV). A holland sofőr által vezetett pótkocsis kamion okmányai szerint üresen tért vissza az Európai Unió területére Koszovóból, ahová csokoládét szállított.

Nem tudni, hogy mi lett gyanús a sokat látott röszkei vámosoknak, akik az okmányok ellenőrzése után úgy döntöttek, megröntgenezik az üres kamiont. Ne zárjuk ki azt se, hogy fülest kaptak. De akár a megérzésükre hallgattak, akár valaki súgott nekik, a lényegen mit sem változtat: a röntgenképen pótkocsi padlózatában mesterségesen kialakított rejtekhelyek látszott.

Amikor a padlólemezeket felszedték, erős festékszagot éreztek és friss szerelési nyomokra figyeltek fel. Nem volt kétséges, valamit elrejtettek a padlózatba vájt üregekbe.

A rejtekhelyekről végül összesen 410 téglatest alakú csomag került elő, amelyek együttesen 417 kiló marihuánát tartalmaztak. Az ügyben az NNI kábítószer birtoklás gyanújával eljárást indított a holland sofőr ellen, aki az óta a Szegedi Járásbíróság döntése értelmében előzetes letartóztatásban várja a nyomozás befejezését.

Rendőrségi források rámutattak: Koszovóban legolcsóbb a marihuána egész Európában. Ezért előszeretettel vásárolnak be ott a nagykereskedők. A Röszkén megállított szállítmányt piaci értéke becslések szerint meghaladhatja a 420 millió forintot.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.