Több francia halt meg a hőség hetén, mint általában

Mintegy hétszázzal többen haltak meg június 29. és július 5. között az ilyenkor szokásos átlagnál Franciaországban. Ez 7 százalékos emelkedésnek felelt meg azon a héten, amikor kánikula tombolt országszerte - közölte csütörtökön a francia egészségügyi miniszter.
Marisol Touraine a hőmérsékleti rekordokat megdöntő kánikulai hét első mérlegének ismertetésekor arra emlékeztetett, hogy minden hőség alkalmával nő a halálesetek száma, de ezúttal ez korlátozottabb volt az előző évekhez képest.

"2003-ban 15 ezren haltak meg, 55 százalékkal többen az átlagnál" - hangsúlyozta a miniszter. "2006 nyarán 2100 halálesetet regisztráltak, ez 9 százalékkal volt magasabb az átlagnál" - tette hozzá.

A miniszter üdvözölte, hogy a számok tanúsága szerint sikerült csökkenteni a kánikula negatív hatásait.
"A kánikulai periódus ismét bebizonyította egészségügyi rendszerünk kiválóságát és az egészségbiztonsági intézkedések hatékonyságát" - hangsúlyozta.

Franciaországban 2003 óta - amikor az augusztusi kánikula több mint 15 ezer idős ember halálát okozta - az illetékes szervek a hőhullámok érkezése előtt elsősorban tájékoztatással próbálják elkerülni a hasonló incidenseket. Televíziós klipekben figyelmeztetik a lakosságot, hogy sötétítsék el a lakásokat, tartózkodjanak klimatizált helyeken, bevásárlóközpontokban vagy mozikban, igyanak naponta 1,5-2 liter vizet, és hívják fel rendszeresen egyedülálló ismerőseiket.

A statisztikák szerint a mostani kánikulai héten a mentősöket 30-40 százalékkal többször riasztották, és a sürgősségi osztályokon a hőség miatt kezelt betegek száma háromszorosára nőtt, mintegy 3500 emberre, akiknek 76 százaléka 75 éven felüli volt.
A francia meteorológiai szolgálat (Météo France) csütörtökre is hőséget prognosztizált, Párizsban és az ország középső részén délután ismét 37 fok várható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.