Tízmillós kár egy hónap alatt - Bécsbe is jártak rongálni a magyar graffitizők

Egy hónap alatt több tízmillió forintos kárt okoztak Budapesten és Bécsben a múlt pénteken elfogott magyar graffitisek, akik nem kímélték sem a műemlékeket, sem a metrókocsikat. Három év börtönt kaphatnak, és az általuk okozott kárt is meg kell téríteniük.

Több mint tízmillió forint kárt okoztak Budapesten és Bécsben azok a magyar graffitisek, akiket a múlt pénteken fogtak el a magyar rendőrök bécsi kollégáik segítségével - közölte a rendőrség kedden sajtótájékozatón, Budapesten.

Nahalkó József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának vezetője elmondta: nemrég figyeltek fel egy graffitiző társaságra, amely Budapesten szinte minden épületre, műemlékre ráfújta a jelét, s ezzel egy hónap alatt mintegy tízmillió forintos kárt okozott.

Kiderült, hogy olyan csoportról van szó, amelynek nem elég a budapesti falfelület, hanem külföldre is jár. A csapat jelére Bécsben is felfigyeltek: március elején a bécsi metró remízében több szerelvényt a felismerhetetlenségig összefújtak a fiatalok. Itt egymillió forintos kár keletkezett.

Ezt követően a rendőri együttműködésnek köszönhetően napokon belül értékes információkhoz jutottak a magyarok, osztrák kollégáik ugyanis átadták nekik a metróban készült biztonsági felvételeket, amelyek alapján azonosították a rongálókat.

A rendőrök összehangolt akció keretében házkutatást tartottak a csapat tagjainál, ennek során szóróspray-ket, skicceket, rajzokat, sablonokat és behatoláshoz szükséges eszközöket találtak. Az elkövetők épp nem voltak otthon, ismét Bécsbe tartottak. Még aznap elfogták őket, akkor, amikor egy nemzetközi gyorsvonaton hazafelé tartottak. Az öt fiatal hátizsákjaiból 42 festékszóró került elő.

A rongálók mindannyian elmúltak már 18 évesek, tettüket beismerték. A rongálást a törvény három évig terjedő   szabadságvesztéssel fenyegeti, és kiemelten kezeli a műemlékek elleni támadást. A fiatalok ezen kívül komolyabb polgárjogi felelősségre vonásra is számíthatnak, az általuk okozott kárt ugyanis meg kell téríteniük.

Nahalkó József közlése szerint az utcákon akár 50-100 hasonló csoport is tevékenykedhet, ez körülbelül 200-300 fiatalt jelent.

Mint mondta, ezekkel a csoportokkal kiemelten foglalkoznak, mert a graffitizés nemcsak a rongálás miatt káros, hanem egyéb következményei is vannak. Egyrészt további bűncselekmények is társulhatnak hozzá, például gépkocsifeltörés vagy lopás, ugyanis a graffitizés költséges  - egy rajz felfújása akár 30-40 ezer forintba is kerülhet.   

Másrészt egy felmérés szerint romlik a biztonság- és higiéniaérzete az embereknek azokon a helyeken, ahol megjelennek a graffitik. Különösen árt ez a forgalmas, turisták által szívesen látogatott helyeken, ahol emiatt érezhetően visszaesik a látogatottság - tette hozzá az osztályvezető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.