Tízmilliókat szereztek - fenyegetéssel

Zsarolás és emberrablás miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) három fővárosi férfi ellen; a nyomozók vagyonosodási vizsgálatot is kezdeményeztek, mert a gyanúsítottak a jövedelmükhöz képest feltűnően jó körülmények között éltek - közölte a rendőrség kedden.

A 36, a 32 és a 33 éves férfi márciustól két férfitől több tízmillió forintot követelt. A sértetteket többször azzal fenyegették, hogy ha nem fizetnek, akkor súlyosan bántalmazzák őket és családtagjaikat, értékeiket megrongálják. A fenyegetések miatt a sértettek több millió forintot és egy nagy értékű autót adtak át a zsarolóknak.

A három férfi március 27-én délelőtt egy újpesti edzőterem irodájában erőszakkal és fenyegetéssel fogva tartotta az egyik sértettet, szabadon bocsátását több tízmillió forint megfizetésétől tette függővé. Az emberrablók a férfi bántalmazása közben felhívták telefonon a másik sértettet, majd közölték vele, hogy addig nem engedik el a barátját, amíg ki nem fizetik a követelt összeget.

A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának rendőrei az egyik gyanúsítottat a főváros VI. kerületében, a két másikat újpesti lakásukban fogták el múlt szerdán.

A rendőrök házkutatást tartottak a három gyanúsított otthonában, illetve a bántalmazás helyszínén, az újpesti edzőteremben. Ennek során véres ruhadarabok kerültek elő, illetve a nyomozók megtaláltak egy, a fenyegetéshez használt baltát is.

A nyomozás során a három férfi anyagi körülményeivel kapcsolatban megállapították, hogy bevallott nettó havi jövedelmük "nem valószínű, hogy fedezi a gyanúsítottak, valamint az általuk eltartottak házkutatás során tapasztalt életkörülményeit". A gyanúsítottak egyikének lakásában tartott házkutatás során a rendőrök találtak egy olyan iratot, amely bizonyítja, hogy csupán a férfi által lízingelt nagy értékű személygépkocsi havi részlete többszörösen meghaladja bevallott havi jövedelmét, továbbá több százezer forintért bérel luxuslakást a belvárosban.

A rendőrök szerint a magát munkanélkülinek valló másik gyanúsított szintén az átlagos szintet rendkívüli mértékben meghaladó körülmények között él, "létfenntartását valószínűleg nem munkanélküli segélyből fedezve". A harmadik gyanúsított a minimálbér kétszeresének megfelelő összegből él a nyomozók szerint irigylésre méltó életszínvonalon, de erre magyarázattal nem tud szolgálni.

Mindezek alapján a BRFK kezdeményezi az azóta előzetes letartóztatásba került gyanúsítottak vagyonosodási vizsgálatát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.