Tizennégy év fegyházra ítélték a golfbajnoknő gyilkosát

Tizennégy év fegyházra ítélte első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Bíróság (FB) minősített emberölésért Gyulai Gusztávot, aki szerelemféltésből megölte feleségét, az ismert golfbajnoknőt.

Az eljárás adatai szerint a korábban a médiában is dolgozó Gyulai 1999-ben ismerkedett meg Fodor Krisztinával, akit 2002-ben megkötött házasságuk elején még ő támogatott sportkarrierjében anyagilag és erkölcsileg is. Az évek során azonban kapcsolatuk megfordult, már egyre inkább a férj szorult felesége segítségére, függőségi viszonyba került az asszonytól, aki viszont idővel új férfipartnert talált.

A férj számára egyre nyilvánvalóbbá vált, már hiába tesz bármit, kapcsolatuk visszavonhatatlanul megromlott. Miután az asszony beismerte "egyéjszakás" kalandját, szóba került a szétköltözés, ám erre a férj öngyilkossággal fenyegetőzött.

"Az utolsó napokban mindent megtettem, takarítottam, főztem, mosogattam, fürdővizet készítettem neki" - idézte fel a gyilkosság előtti időszakot egy korábbi vallomásában a vádlott.

A brutális gyilkosságról az 51 éves vádlott korábban sírva beszélt a bíróságon. Elmondta, hogy egy 2010. májusi hajnalon az asszony telefonjában ismét "szerelmes" sms-t talált, laptopjában pedig olyan emailt, amelyben egy lakásbérlést igazoltak vissza június 1-jétől.

"Nehéz megmagyarázni a megmagyarázhatatlant! Nem mondhatom, hogy elnézést, szánom-bánom, rosszul reagáltam. Agyonvertem a feleségemet" - mondta könnyezve a férfi a korábbi tárgyaláson. Majd jobbára a vádirattal összhangban elmesélte, ahogy a végzetes hajnalon kézbe vette felesége első golfgyőzelméért kapott márvány talpazatú serlegét és azzal több nagy erejű ütést mért az ágyban füldugóval alvó nő fejére. Ezután szemeteszsákot húzott a testre, és elhatározta, hogy öngyilkos lesz, ám az elővett széles kést előbb a nő mellkasába döfte, majd öngyilkossági szándékkal a Balatonhoz ment, s egy elhagyatott helyen, egy fa tövében többször hasba szúrta magát, de a nagy fájdalmak miatt tettét nem bírta folytatni. Ezért megkért egy arra járót, hívja a rendőröket, akiknek elmondta, hogy nem sokkal korábban Budapesten megölte feleségét.

A vádlott elmondása szerint az 1990-es években még sikeres, több száz milliós vagyonnal bíró nagyvállalkozó volt, a bulvármédia celebje, az ország első hostess-ügynökségének elindítója és az egyik operabál szervezője.

Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklása szerint nyomatékos enyhítő körülmény, hogy a férfi beismerő, egyes vonatkozásokban feltáró jellegű vallomást tett, amely nélkül a gyilkosságot nem lett volna könnyű bizonyítani, a súlyosabb büntetést lehetővé tevő minősítő körülmény megállapítása pedig szinte kizárólag csak a vádlott vallomásán alapult. Továbbá az elkövető nyilvánvalóan megbánta tettét, és büntetlen előéletű.

Ugyanakkor a bíróság súlyosító körülményként említette, hogy Gyulai Gusztáv a hozzátartozója sérelmére követte el tettét.

Az FB az ügyészség indítványával ellentétben nem találta megállapíthatónak a különös kegyetlenséggel történő elkövetést, mert bár a cselekmény brutális volt, de rövid idő alatt lezajlott, így a tettes szándéka valószínűleg nem irányult a halálesetnél szokásos szenvedést lényegesen meghaladó kínok előidézésére, és vélhetően ilyet az áldozatnak nem is kellett kiállnia.

Ugyanakkor az FB nem látott lehetőséget az enyhébb megítélésű, 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő "méltányolható okból" erős felindulásban elkövetett emberölés esetének megállapítására sem, mert ehhez önmagában a hűtlenség ténye, illetve a féltékenység érzése nem elegendő. A bírói gyakorlatban ez a minősítés olyan ügyekben fordul elő, ahol például váratlanul rajtakapja az elkövető a házastársát egy idegennel, ráadásul még neki kell becsmérlő, gyalázkodó kifejezéseket elviselnie, cselekményét pedig az erős felindulás kiváltására alkalmas szituáció kialakulásakor nyomban el is követi.

Az FB egyszeresen minősülő - a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett - emberölést állapított meg, és a törvény szerint ez esetben kiszabható 10-20 évig, illetve életfogytig terjedő büntetési kereten belül 14 év fegyházzal sújtotta Gyulai Gusztávot. Az ügyészség súlyosításért, a védelem pedig enyhítésért fellebbezett, így a golfbajnoknő megölésének ügye a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.