14 éves fiú szúrt meg egy gyereket a Jászságban

Egész Jászárokszállást megdöbbentette a hír, hogy egy 12 éves kisfiút egyszerűen leszúrtak a nyílt utcán, miután egy alig két évvel idősebb fiú pénzt követelt tőle az utcán. A megyei rendőröknek az utóbbi időben több hasonló esettel volt dolga – írja a szoljon.hu.

A 14 éves elkövetőt nem sokkal az után el is fogták, hogy leszúrta 12 éves áldozatát, akit ki akart zsebelni. A gyermek nem halt meg, a szúrás a combján érte.

– Sajnálatos, hogy az utóbbi időben többször is hírt kellett adnunk az illetékességi területünkön történt gyermekkorú, illetve fiatalkorú bűnelkövetőkről – foglalta össze a rendőrség tapasztalatait Szabó Zoltán főhadnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a megyei hírportálnak. – Tapasztalatom szerint nem tekinthetőek rendszeresnek ezek az esetek, de előfordulásuk miatt kell beszélnünk róla.

A főhadnagy elmondta, hogy a rossz útra tért fiatalok jellemzően előbb kisebb vétségeket, bűncselekményeket, például lopást, garázdaságot követnek el. Tettük súlyát nem mérik fel, nincsenek tisztában azzal, hogy bűncselekményt követnek el.

Annak, hogy egy fiatal bajba kerülhet, már az iskolában is lehetnek előjelei, amire a rendőrség folyamatosan igyekszik felhívni a fiatalok, szüleik és a tanárok, nevelők figyelmét.

Az okok legtöbbször rossz társaságba kerülésre vagy a figyelem és a gondoskodás hiányára vezethetőek vissza. A megelőzés egyik módja az iskolarendőrség és a bűnmegelőzési előadók tájékoztatása.

A lap megkérdezett egy szolnoki szociológust is arról, hogy mi állhat a gyereke által elkövetett, erőszakok bűncselekmények megszaporodásának hátterében.

– Véleményem szerint az elmúlt 25 év társadalmi változásai, szabados életfelfogása mellett a legfőbb ok a mindenhonnan sugárzott erőszak – foglalta össze Szoboszlai Zsolt. – Én úgy látom, a gyerekek ennek vannak kitéve, ez befolyásolja őket a legjobban. Korábban a szülők sokkal nagyobb kontrollt gyakoroltak a gyermekeikre, de manapság sok helyen tapasztalom, hogy a család klasszikus formája felbomlik, egyre több gyereket száműznek a televízió elé, ahonnan ömlik az erőszakos tartalmú adás – elsősorban ilyen témájú filmek formájában – magyarázta Szoboszlai Zsolt.

A szociológus hozzátette, a család, az iskola, a rendőrség presztízsének, szerepének a gyengülése is közrejátszik abban, hogy a helyzet idáig fajult. Egy átfogó szociális átalakulásra lenne szükség ahhoz, hogy ez a társadalmi folyamat visszafordítható legyen.

Szabó Zoltán főhadnagy emlékeztetett rá, hogy bár a büntető törvénykönyv szerint nem büntethető az, aki a bűntett elkövetésekor nem töltötte még be a 14. életévét, ám vannak kivételek, mint az emberülés, a testi sértés, a rablás és a kifosztás minősített esetei. Ilyen ügyekben a 12. életévét betöltött gyermek is büntethető.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.