Tizenkilenc év fegyház az autóhirdetéses rablónak

Jogerősen 19 év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki próbaúton lopott el járműveket, illetve autóhirdetéseket adott fel, majd kirabolta az arra jelentkezőket.

Zólyomi Csilla tanácsa két évvel növelte a Tatabányai Törvényszék által első fokon kiszabott büntetést, a nyereségvágyból elkövetettség mellett előre kitervelt emberölés kísérletének minősítve, hogy a húszas évei közepén járó Jung Levente egy alkalommal rálőtt áldozatára, életveszélyes sérüléseket okozva neki.

A bíróság ezzel mind a vádlott felmentést, illetve enyhítést kérő indítványát elutasította, mind azt a vádhatósági beadványt, amely életfogytiglan kiszabását és annak kimondását kérte, hogy a férfi legkorábban 30 év letöltése után kerülhessen feltételesen szabadlábra.

A tárgyaláson elhangzott, a vádlott 2011 márciusától, öt hónapon át követte el a terhére rótt cselekményeket. Előbb egy kipróbálásra elkért motorral hajtott el, és a járművet még aznap eladta. Júniusban egy Skoda Superbet vitt el hasonló módszerrel. Akkor a kormányszerkezet ellenőrzésére hivatkozva kérte a kerék megmozgatására a tulajdonost, majd gázt adott.

Július elején egy használt járművek adás-vételi portálján hirdetett eladásra egy luxusterepjárót. Az egyik érdeklődőt telefonon megfenyegetve arra bírta rá, hogy félmillió forintot hátrahagyva távozzon, egy másik vevőjelöltet pedig azzal próbált egymillió forint átadására rávenni, hogy azt állította, távcsöves puskával figyelik őket. Előbbi fenyegetése sikerrel járt, a második áldozat elmenekült.

Ezt követően egy használtautó-kereskedőt csalt egy elhagyatott helyre. Miután kétszer rálőtt, életveszélyes sérüléseket okozva neki, arra kényszerítette, hogy adja át övtáskáját, benne 1 millió 750 ezer forinttal. Az ellene folyó eljárásban a férfi hamisan vádolta meg egyik korábbi áldozatát, mondván, az társaival életveszélyesen megfenyegette őt, s ezzel vette rá a terhére rótt súlyos bűncselekmények elkövetésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.