Tizenkétezer ügyfél adatait vihették el egy utazási irodából

Több mint tizenkétezer ügyfél adatait vitte el két távozó alkalmazott egy pécsi utazási irodából - állítja az iroda tulajdonosa.

Az Új Dunántúli Napló cikke szerint a tulajdonos, aki feljelentést tett a rendőrségen, azt állítja, volt munkavállalói az adatok egy részét már fel is használták annak ellenére, hogy távozásukkor írásban titoktartási kötelezettséget vállaltak és rögzítették azt is, hogy a jövőben nem ebben a szakmában kívánnak elhelyezkedni.

Az egyik dolgozó novemberben, a másik decemberben bontott szerződést közös megegyezéssel, majd január elején egy új, korábbi munkahelyüktől alig harminc méterre található utazási irodában tűntek fel. Aláírásukkal személyre szóló leveleket küldtek régi ügyfeleiknek, melyekben a "már megszokott kedvezményeket" ígérték. Minderre a régi partnerek hívták fel a kárvallott utazási cég igazgatójának figyelmét.

Murai Ágnes, a pécsi rendőrkapitányság szóvivője azt mondta: az ügyben sikkasztás gyanúja miatt indult eljárás, de felmerült a személyes adatokkal való visszaélés is. Cséry Kont ügyvéd szerint az utazási iroda tulajdonosa adatok jogosulatlan felhasználása, hitelrontás és elmaradt haszon miatt sikerrel perelhet - olvasható a baranyai napilapban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.