Tizenhat évet kapott a 83 éves nőt megerőszakoló szatymazi gyilkos

Tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki meggyilkolt és megerőszakolt egy idős szatymazi asszonyt.

Az ítélet szerint a 44 esztendős büntetlen előéletű Bitó László tavaly április 27-én este, munka után kerékpárjával indult haza, és közben betért egy kocsmába, ahol megivott három-négy nagyfröccsöt. Ezután elment a későbbi sértetthez, egy egyedül élő 83 éves asszonyhoz, akit már gyermek kora óta ismert.

A férfi beszélgetni kezdett az idős nővel, majd tíz-tizenöt perc után úgy döntött, közösülni fog vele. Amikor a sértett hátat fordított neki karjával átkulcsolta az asszony nyakát, és földre szorította őt. A nő megpróbált védekezni és segítségért kiáltani, de a vádlott tovább szorította, arcát öt percen át a földre nyomta. Amikor megszűnt az ellenállás, a férfi fajtalankodott az idős asszonnyal. A vádlott tette után - félve a következményektől - bevonszolta a fáskamrába a sértettet, ahol magára hagyta.

Az asszony holttestét másnap délután lánya és sógornője találta meg.

A szakértői vélemény szerint a sértett halálát fulladás okozta: a fojtogatás miatt eltört a pajzsporca, megsérültek a gége környéki izmai. Az áldozat már a földre szorítás közben elhunyt.

A vádlottat 2010. május 7-én vették őrizetbe. Az eljárás során a férfi bűnösnek vallotta magát, többször is kijelentette, hogy nem tud magyarázatot adni tettére, nem akarta megölni az asszonyt, az utolsó szó jogán azonban nem mondott semmit.

A szakértői vélemény szerint a vádlott nem gyengeelméjű, nála szellemi leépülés, tudat- vagy személyiségzavar, elmebetegség a bűncselekmény elkövetésekor, sem később nem állt fenn, esetében szexuális aberráltság, ösztönelfajulás vagy bármilyen nemiösztön-rendellenesség nem igazolható.

Az ítélőtábla aljas indokból elkövetett emberölés büntette miatt jogerősen tizenhat év fegyházra ítélte a férfit, súlyosbítva ezzel a Csongrád Megyei Bíróság első fokú, tizennégy év börtönt kiszabó döntését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.