Tizenhárom év fegyházat kapott az élettársát agyonverő hajléktalan

Jogerősen 13 év fegyházbüntetéssel sújtotta a társát agyonverő helyi hajléktalant a Győri Ítélőtábla kedden. A bíróság nem változtatott az első fokon kiszabott ítéleten.

Kovács Tamás bíró elmondta, a bűncselekmény súlyát mutatja, hogy legalább tizenkilenc - közepes és nagy erejű - ütés- és rúgásnyomot találtak a férfi élettársának testén; a nő bordatörést, koponya- és tüdősérülést is szenvedett, az pedig nem enyhítő körülmény, hogy a vádlott annyira ittas volt, hogy vallomása szerint nem emlékszik, mi történt.

A férfit első fokon különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság.

A vádirat szerint a gyilkosság elkövetése előtt a férfi ordítozott élettársával, s azt csak egy harmadik személy felszólítására hagyta abba. Amikor a likócsi városrészben lévő hajléktalanszálló közelében lévő éjszakai pihenőhelyükre tértek, a vita ismét fellángolt a két ember között, majd dulakodásba fordult.

A vádlott akkor sem hagyott fel a bántalmazással, amikor a sértett az ütések következtében a földre zuhant, rugdosta, meg is taposta. A férfi ezután lefeküdt aludni; amikor kora reggel felébredt, a sértett már halott volt az elszenvedett bántalmazások következtében.

A vádlott felmentést vagy enyhébb ítéletet kért, míg az ügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.