Tizenhárom év börtönt kapott Eva Rhodes gyilkosa

Tizenhárom év szabadságvesztésre ítélte jogerősen a Győri Ítélőtábla Agusztinyi Csabát, mert megölte Eva Rhodest, egy állatmenhely vezetőjét. A tettes a holttestet elégette.

A szokásos módon az áldozat osztrák és angol hozzátartozói a tárgyalás előtt az ügy eltussolásával vádolták a magyar hatóságokat a kamerák előtt. Hét oldalas beadványukban - melyet név szerint osztottak ki azoknak az újságíróknak, akik szerintük ezt megérdemelték, lapunk tudósítója nem volt köztük - a megyei bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését indítványozták. 

A család egyébként a legkülönbözőbb fórumokon támadta a magyar igazságszolgáltatást, levelet írtak többek között Orbán Viktornak is, kérték, hogy az ügy dokumentumait adják ki a brit hatóságoknak. Az áldozat Bécsben élő testvére a nyilvánosság előtt többször is korruptnak nevezett magyar bírókat - ezt tudósításában az MTI is fontosnak tartotta megjegyezni.

A nemzetközi visszhangot kiváltó bűncselekmény 2008 szepremberében történt. Éva Rhodes, a bőnyi állatmenhely vezetője nem akarta kifizetni alkalmazottját, Augusztinyi Csabát. Vitájuk tettlegességig fajult, a tettes egy fejszenyéllel nagy erejű ütést mért az asszony fejére.

A nő pulzusát nem tudta kitapintani, ezek után elégette a holttestet. a test maradványait a tűzrakóhely közelében kikapart gödörbe dobálta. Utána kivette a pénzt a sértett pénztárcájából, s elment a helyszínről.

A rendőrség sokáig államigazgatási eljárás keretében vizsgálódott, mert nem talált arra utaló jeleket, hogy bűncselekmény történt volna. Később - főként az elkövető részletes, feltáró vallomása nyomán - kiderült, hogy Eva Rhodest megölték.

A  védelem szerint mivel a holttest elégett, a szakértők nem tudták kétséget kizáróan megállapítani a halál okát, ezért a súlyos testi sértés minősítésének megállapítása érdekében, illetve enyhítésért fellebbezett. Az ügyész kevésnek tartotta az első fokon hozott tíz év szabadságvesztést, s azt indítványozta: a pénz elvitelét ne lopásként, ahnem kifosztásként értékelje a bíróság.

Dr. Kovács Tamás, az  eljáró tanács elnöke ez utóbbi érvelést elfogadta, s összességében 13 év szabadságvesztésre súlyosbította Agusztinyi Csaba ítéletét. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.