Tizenegy évre ítélték a kecskeméti tinigyilkost

Tizenegy év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság hétfőn azt a 17 éves fiút, aki 2009. május 11-én féltékenységből megölte 16 éves osztálytársnőjét Kecskeméten.

Feleky István tanácsvezető bíró az elsőfokú ítélet indoklásában elmondta: a vádlott összesen 45 késszúrással ölte meg barátnőjét, aki pár percen belül a helyszínen meghalt. A vádlott különös kegyetlenséggel, rendkívüli brutalitással ölte meg a sértettet. A lányt ért késszúrások közül nyolc mélyen a testüregbe hatolt, ezek egyenként is halált okozhattak volna. A sértett megpróbált védekezni, de az erőfölényben lévő vádlottal szemben az sikertelen volt, majd eszméletét veszítette és pár percen belül a helyszínen meghalt.

A két fiatal Kecskeméten, a Bolyai János Gimnáziumban tanult. Kapcsolatuk 2007 decemberében kezdődött, de többször szakítottak. A bűncselekmény napján a tanítás után együtt mentek haza a fiú szüleinek a lakásába, ahol a lány közölte, hogy szeretné befejezni a kapcsolatukat. A vádlott ekkor kiment a konyhába, egy kést vett magához, majd a szobába visszatérve 45-ször megszúrta barátnőjét.

A késszúrások a lány szívét, tüdejét, lépét és több más, életfontosságú szervét érték, azok következtében a sértett rövid időn belül meghalt. Az igazságügyi orvos szakértő vizsgálatának megállapításai szerint a fiatal lány a szúrt és hasított sebek mellett további sérüléseket szenvedett, melyekből arra lehet következtetni, hogy megpróbált védekezni.

A vádlott a tett elkövetése után a lány mobiltelefonján felhívta a sértett édesanyját és nyugodt hangon azt mondta: barátnője nála felejtette a mobiltelefonját, amit majd másnap visszaad neki az iskolában. Ezután a vádlott átöltözött, majd a városban bolyongott.

A fiú édesanyja vette észre a lány holttestét és jelentette a bűncselekményt a rendőrségen. Ezután sikerült neki telefonon kapcsolatot teremteni fiával, aki végül egy rokona kíséretében feladta magát a rendőrségen.

A tanácsvezető bíró emlékeztetett arra, hogy a vádlott a per kezdeti szakaszában megtagadta a vallomást, de nem tett kifogást egyetlen tanúvallomással szemben sem. Feleky István az ítélet ismertetésekor kiemelte: a vádlott ép beszámítási képességekkel rendelkezett tettének elkövetésekor.

A bíróság főbüntetésül tizenegy év, fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a vádlottat, mellékbüntetésül nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint 465 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. Az előzetes letartóztatásban eltöltött időt a bíróság beszámítja a büntetés időtartamába. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész, valamint a vádlott és védője is három nap gondolkodási időt kért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.