Tizenegy év fegyházbüntetésre ítéltek egy gyermekeivel fajtalankodó férfit

Szemérem elleni erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt nem jogerősen 11 év fegyházbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán Varga Gábort.

A 37 éves, büntetett előéletű kecskeméti vádlott az egyik fiával és leányával fajtalankodott, feleségét több alkalommal megverte, veszélyeztette mindhárom gyermekének testi, szellemi és erkölcsi fejlődését - indokolta az ítéletet Sárközy Szabolcs tanácsvezető bíró. A vádlott szülői felügyeleti jogát megszüntette.

Varga Gábor a vádirat szerint 2009 nyarától rendszeresen italozott, és ilyen állapotban agresszív magatartást tanúsított feleségével, valamint a házasságukból született három gyermekével szemben, időnként bántalmazta is őket.

A vádlott 2010. szeptember 17-én lakásukban több alkalommal hasba rúgta a feleségét, majd ököllel arcon is ütötte, a nő súlyos sérüléseket szenvedett, eltört az orrcsontja.

A bíróság szerint a szakértők vizsgálata és a kiskorú gyermekek meghallgatása alapján bizonyított, hogy a férfi a kislányával és a fiával több alkalommal is fajtalankodott. A férfi a gyermekeit azzal fenyegette, hogy ha szólni mernek bárkinek, megveri és intézetbe viszi őket.

A nyolc általánost végzett férfi a bíróság előtt nem tett vallomást. A nyomozati szakban tett vallomásában elismerte, hogy két alkalommal hasba rúgta feleségét, majd ököllel arcon ütötte, ennek következtében az asszony nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A vádlott tagadta, hogy fiával vagy a lányával fajtalankodott volna.

A Kecskeméti Városi Bíróság a felek házasságát korábban felbontotta, a három gyereket az édesanyánál helyezte el. A bíró mellékbüntetésül tíz évre a közügyektől is eltiltotta a férfit. A vádlott büntetése négyötöd részének letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért, a szemérem elleni erőszak vonatkozásában felmentésért nyújt be fellebbezést. A bíróság fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.