Tizenegy év börtönt kapott a tiszajenői testvérgyilkos

Tizenegy év börtönbüntetésre ítélte a Szolnoki Törvényszék kedden első fokon azt a férfit, aki 2010 végén Tiszajenőn, a családi házuk udvarán megölte a testvérét.

A vádirat szerint Lahuda József Márton vádlott és a szintén Márton keresztnevet viselő sértett ritkán látogatták egymást, esetenkénti találkozásaikat indulatos veszekedések kísérték. A testvérek közötti viták hátterében az állt, hogy a későbbi sértett a tiszajenői szülői házat egészében magának követelte, és sérelmezte, hogy az ingatlanban a bátyja is rendelkezik tulajdoni hányaddal.

A bűncselekménnyel végződött találkozás 2010. december 29-én történt. A vádlott, annak édestestvére és egyik féltestvére aznap személyenként 1,5-2 deciliternyi, magas alkoholfokú házi pálinkát ittak meg, ennek hatására délután már közepesen részegek voltak.

A vendégek már hazaindultak volna, amikor a két testvér között a ház kapcsán ismét indulatos veszekedés alakult ki. Az egyre hangosabb szóváltás hevében Lahuda József Márton marokra fogott egy 29 centiméter hosszú, 17 centiméter pengehosszúságú halfiléző kést és azzal a lakásból kifelé tartó testvére után ment. Az udvarra kilépve, a bejárati ajtó előtt szó nélkül tízszer - kis, illetve közepes erővel - mellkastájékon és arcon szúrta öccsét, aki a bal karját maga elé emelve, eredménytelenül igyekezett elhárítani a támadást.

A vádlott ezután visszament a házba, míg a több sebből erősen vérző ember néhány lépés megtétele után összerogyott az udvaron és meghalt. A késelő a féltestvére kérésére 40 perc elteltével telefonon értesítette a rendőrséget és a mentőket.

Az ítélet kihirdetésekor Jenővári Éva tanácsvezető bíró elmondta, hogy bűnügyben az emberölés alapesetét állapították meg. Súlyosbító körülményként értékelték, hogy a vádlott alkoholos állapotban követte el tettét, míg enyhítőként a fényérzékenységben szenvedő férfi büntetlen előéletét és rendőrségi beismerő vallomását. E bűncselekményért a büntető törvénykönyv szerint 5-15 év szabadságvesztés szabható ki.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott - aki előzetes letartóztatásban marad - enyhítésért fellebbezést jelentett be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.