Tíz évet kapott a késelő exrendőr

Jogerősen tíz év börtönre ítélt a Szegedi Ítélőtábla egy nyugalmazott jánoshalmi rendőrt, aki tavaly februárban egy disznótoron részegen megkéselte felesége élettársát – írja a Petőfi Népe.

A korábban 26 évig rendőrként dolgozó, 2008-ban nyugdíjba vonult B. János (52) kapcsolata 2009-re annyira megromlott feleségével, hogy az asszony közös gyermekükkel együtt elköltözött jánoshalmi házukból, és egy másik férfi élettársa lett. A férj ebbe nem tudván belenyugodni, feleségét és annak új párját zaklatta, fenyegette, utóbbit bántalmazta is, amiért egyszer már kilenc hónapra börtönbe kellett vonulnia.

Feltételes szabadulása után azonban továbbra is rendszeresen, naponta többször visszajárt a pár házához, ahol szitkokat kiabált rájuk, és mások füle hallatára azzal fenyegetőzött, hogy meg fogja ölni az asszonyt, a férfit és saját fiát is.

Tavaly februárban B. János a kocsmából részegen hazaindulva, kerékpárjával újra  „látogatóba” ment a családhoz. A ház udvarán meglátta fiát, behajtott a nyitott kapun, majd rövid szóváltás után dulakodni kezdett szintén ittas gyermekével. A fiatalember barátnője ezt látva értesítette a rendőrséget.

Kisvártatva a hátsóudvarból – ahol a reggeli disznóvágás után a húst dolgozták fel – előkerült az exrendőr feleségének, egyébként szintén alkoholos befolyás alatt álló élettársa. A férfi megpróbálta szétválasztani az akkor már az utcára kihátrált verekedőket, de B. János ekkor elővette rugóskését, és ötször szívtájékon szúrta „riválisát”.

A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett, a szakértők megállapítása szerint csak a véletlenen múlott, hogy nem halt meg.

B. János tavaly októberben első fokon, a megyei bíróságon 8 év börtönt kapott emberölés bűntettének kísérletéért. A fellebbezések után ezt a büntetést súlyosbította az ítélőtábla. Az indoklás szerint többek között azért, mert a vádlott ugyanannak a személynek az életére tört, akit korábban is zaklatott és bántalmazott, ráadásul az újabb bűncselekményt próbaideje alatt követte el. Emiatt viszont ezúttal nem szabadulhat majd feltételesen, csak a teljes büntetés letöltése után – azaz tíz év múlva.

Forrás: Baon.hu

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.