Tíz év börtönt kapott a szombathelyi bankrabló

Jogerősen tíz év börtönre ítélte csütörtökön a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki 2009 decemberének elején pisztollyal, arcát harisnyával eltakarva kirabolta egy szombathelyi takarékszövetkezeti fiókot, majd az alkalmazottat a mellékhelyiségbe zárta.

A rabló élettársa - aki a vád szerint pszichikai bűnsegéd volt - öt év fegyházat kapott. A vádlottak emellett egyetemlegesen csaknem 1,8 millió forintot és a kamatait - azaz az elrabolt ötmillió forint elő nem került részét - kötelesek megfizetni a kifosztott pénzintézetnek.     Az ítélőtábla ezzel helybenhagyta a Vas Megyei Bíróság első fokú ítéletét.

A táblabíróság elutasította a támadó védőjének érvelését, amely szerint az első fokú ítélet több olyan megállapítást is tartalmazna, amelyeket a vádirat nem. Ugyancsak nem fogadta el a másodfokú bíróság a bűnsegéd és ügyvédje által előadottakat. Ők azzal érveltek: a nőnek volt vagyona, rendőrhallgatóként biztos karrierje, ezért nem szorult arra, hogy rablásból szerezzen pénzt. Felhozták azt is: a nő közölt ugyan adatokat a későbbi támadóval a helyszínről, de ezt egy november végi bankrabláshoz tette, amelytől útközben elállt a férfi.

A tárgyaláson elhangzott: a férfi ellen - akit rablásban és személyi szabadság megsértésében marasztaltak el - súlyos betegsége miatt szabtak ki már első fokon is fegyház- helyett börtönbüntetést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.