Tíz évvel a cunami után kerültek elő a gyerekek

Felhőtlen az öröm egy indonéz családban. A 2004-es szökőárban két gyermekük tűnt el nyomtalanul, tíz éven át halottnak hitték őket, a most tizenhét éves fiú és a tizennégy éves kislány azonban élve került elő.

2004 karácsonyán 9,1-es erősségű, földrengés rázta meg Indonéziát és környékét. A rengés után szökőár követte, a partot elérő hullámok egyes helyen hat méterre vagy annál még magasabbra csaptak, óriási pusztítást végezve így. A következő napokban további huszonöt rengést regisztráltak naponta, gyakran 5,5 erősséggel. A víz elsodort mindent, ami az útjába került, komplett falvak, városok kerültek víz alá.

A szökőártal érkező pusztítás csak Indonéziában 170 ezer embert ölt meg. Septi Rangkuti és felesége, Jamaliah két gyermeküket veszítette el a sosem látott természeti katasztrófában, az akkor hétéves Arif Pratamát és négyéves kishúgát, Raudhatul Jannah-t a nyugat-szumátrai Aceh tartományban sodorták el a hullámok.

Szinte csodaszámba megy, de a tragédia után tíz évvel mindkét gyerek épségben tért haza családjához - írja a Telegraph. Június elején az egyik családtag egy faluban járva véletlenül bukkant rá Raudhatul Jannah-ra, a kislányt annak a halásznak az anyja nevelte fel, aki megmentette őt a cunami után.

A lány bátyja a sziget nyugati részén fekvő Payakumbuh településtől került elő. Arif többnyire az utcán tengette az életét, üresen álló üzletekben vagy piacokon aludt. Az utóbbi időkben egy internetkávézóban húzta meg magát, aminek a tulajdonosai rendszeresen adtak neki élelmet és ruhákat. A pár végül a tévében látott egy gyerekkori fotót Arifról, felismerték és értesítették a családját. „Nem telt el nap, hogy ne imádkoztunk volna a gyerekeinkért. Mélyen legbelül tudtam, hogy még életben vannak. Isten csodát tett velük" - mondta el könnyeivel küszködve az édesanya.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.