Tíz évet kapott a nevelt lányait molesztáló férfi

Hét és félről tíz évre súlyosbította a Győri Ítélőtábla szerdán annak a tatabányai férfinak a fegyházbüntetését, aki a vád szerint éveken keresztül molesztálta kiskorú nevelt lányait.

Széplaki László tanácsvezető bíró arról beszélt: helyesen mondta ki a férfit bűnösnek a Tatabányai Törvényszék, de a büntetési tételek módosulása és a középmérték bevezetése mellett a tettek súlya is indokolja, hogy az első fokon kiszabottnál súlyosabb büntetéssel sújtották a végül folyamatosan elkövetett szexuális erőszak mellett erőszakos közösülésben és megrontásban is elmarasztalt férfit.

Majoros Gábor ügyész a Tatabányai Törvényszék által kiszabott elsőfokú ítélet súlyosbítását kérte. A tárgyaláson arról beszélt: a vádlott éveken keresztül zaklatta a lányokat, akik közül az egyik az első alkalommal még a 12. életévét sem töltötte be. Folyamatosan pszichikai nyomást gyakorolt rájuk, azzal vette rá őket a hallgatásra, hogy kidobja őket az erkélyről, és úgysem hinne nekik senki - mondta.

A vádlott az utolsó szó jogán - védőjéhez hasonlóan, aki bűncselekmény hiányában ügyfele felmentését kérte - arról beszélt: nem történtek meg a terhére rótt cselekmények, azt csupán a lányok találták ki, majd az általuk elmondottakat a nyomozás során csak tovább erősítették a rendőrök. Az általa elmondottakat alátámasztó elemeket nem vették figyelembe - állította -, az őt mentő tanúk pedig nem jelentek meg a bíróság előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.