Tíz éve történt a gyilkosság, most áll bíróság elé a vádlott

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával, tíz évvel a gyilkosság után kezdődött meg T. Tamás büntetőpere hétfőn a Debreceni Törvényszéken.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a sértett P. D. a bűncselekmény időpontjában - 2004 őszén - a Debreceni Egyetem Jogtudományi Karának elsőéves hallgatója volt. Szeretett szórakozni, gyakran megfordult a Nagyerdőn lévő Kikötő sörözőben is.

Október 4-én két barátjával kereste fel a szórakozóhelyet, és nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott. A sörözőben többekkel szóváltásba keveredett.

Aznap este T. Tamás is a Kikötőben szórakozott, és ő is ittas állapotba került. A sértett, illetve a vádlott és társasága nagyjából egy időben, hajnali 3 óra körül indult el a szórakozóhelyről.

T. Tamás kissé lemaradva ment barátai mögött, útközben csatlakozott hozzá a sértett, szóba elegyedtek, majd vitába keveredtek. A vádlott a Békás tónál érte utol két barátját, és elmondta, hogy a sértett "beszólt neki". Nyugtatni próbálták, ő azonban atlétára vetkőzött, és visszafordult.

Nem messze az erdőnél találkozott össze ismét a két fiú, a vádlott a történtekre terelte a szót, mire a sértett egy sörösüveggel arcon vágta, és a fiú arca vérezni kezdett. Amikor P. D. meglátta a sérülést, menekülni kezdett, T. Tamás azonban üldözőbe vette. Egy parkolóban érte utol, majd ököllel úgy megütötte, hogy a sértett a földre került. T. Tamás legalább kétszer nagy erővel a fiú arcára taposott. A taposás erejét jelzi, hogy P. D. arcán később a cipő talplenyomata is meglátszott. A fiúnak az orrcsontja és a koponyacsontja is eltört, azonnal eszméletét vesztette. Bár T. Tamás látta a sértett állapotát, a helyszínen hagyta, és barátai után ment - tartalmazza a vádirat.

Félórával később egy arra járó lett figyelmes az erősen vérző, földön fekvő fiúra, és a közeli gyógyfürdő biztonsági őrével mentőt hívtak hozzá. P. D.-t rohammentő vitte be a Kenézy kórházba, életmentő műtétet hajtottak végre rajta, de az intenzív osztályon három nappal később meghalt.

A vádlott a bűncselekményt követő reggelen szintén megjelent a Kenézy kórházban, ott ellátták a sérüléseit. Ezután hazautazott Kazincbarcikára, majd amikor értesült a sértett haláláról, elhagyta Magyarországot.

A nyomozóhatóság előbb belföldi, majd a Debreceni Városi Bíróság európai elfogatóparancsot adott ki T. Tamás ellen, és 2013. november 8-án Franciaországban fogták el. November 28-án szállították Magyarországra, azóta őrizetben, illetve előzetes letartóztatásban van.

T. Tamás az első tárgyalási napon a bíróságon nem tett vallomást, ezért a bíró felolvasta korábbi vallomását, ezt a vádlott kiegészítette. Elmondta, hogy nem magatehetetlen állapotban hagyta ott a sértettet, és lehet, hogy ráesett, de nem taposta meg a fejét. Ő maga is pánikba esett, mert erősen folyt a vér az arcából, miután a sértett az üveggel megvágta. A halálhír hallatán sokkos állapotba került, és akkor utazott Franciaországba. Jelezte a bíróságnak, hogy tíz év elteltével már hiányosan emlékszik a részletekre.

A bíró az első tárgyalási napon ismertette a hemogenetikai szakvéleményt, amely szerint a vádlott DNS-e megegyezik a sértetten rögzített idegen DNS-sel.

Az ügy tárgyalása december 1-jén folytatódik a Debreceni Törvényszéken. A bíróságra nagy munka vár a tanúk felkutatásakor, az eltelt tíz évben ugyanis számos tanú lakcíme, telefonszáma megváltozott - mondta el az MTI-nek Tatár Tímea, a törvényszék szóvivője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.