Körforgalomban parkolt a rendőr, majd beugrott tippmixelni

Egy körforgalomban hagyta autóját az a rendőr, aki szolgálati időben beugrott egy lottózóba játszani Nyíregyházán.

A szabálytalanságot tetézte, hogy míg az egyik járőr beszaladt tippmixelni, társa a kocsiban maradt jó húsz percre, és épp egy másik szabálytalankodó sofőr mögött álltak, akit nem vontak felelősségre.

Az esetet a Blikk egyik olvasója dokumentálta fényképekkel, s elküldte a bulvárlapnak a sztorit, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság is kapott ilyen tartalmú bejelentést.

Fülöp Gergely rendőrségi szóvivő a lapnak elmondta, hogy az ügyben belső vizsgálat indult, ami jelenleg is tart.

A legfőbb probléma, hogy a rendőr szolgálati időben játszott, de a szabálytalan parkolásért és a másik szabálytalankodó sofőr futni hagyásáért sem fogják megdicsérni.

– Fegyelmi felelősségre vonásra biztos számíthatnak a rendőrök, aminek a fokozata a parancsnokukon múlik, vagyis azon, hogy a történteket milyen szintű problémának tartja – mondta a lapnak Tarjányi Péter rendőrségi szakértő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.