Tinilányt is kaphattak a miskolci kupleráj vendégei

A napokban csapott le a rendőrség egy miskolci bordélyházra, mely csupán pár méterre volt a kapitányságtól. A kuplerájban gyereklányok is dolgoztak – tudta meg a Blikk.

A D. János (47) és O. Lajos (43) működtette helyen olyan lányok is dolgoztak, akik alig töltötték be a 16. életévüket.

A lap azt is tudni véli, hogy a bordély ötlete O. Lajos fejéből pattant ki, amikor épp egy Lili nevű prostituált szolgáltatásait élvezte egy évvel ezelőtt. A férfi állítólag felkérte a nőt, hogy dolgozzon neki, de mivel Lili még a rezsire valót sem tudta megkeresni, elkezdett barátnőket beszervezni.

– Ha egy lány ügyes volt, napi 30 ezer forintot is hazavihetett – vallotta az egyik lány. – Először fehérneműben kellett masszírozni a férfiakat, majd kézzel levezetni az aktust. Ha valaki többet akart, a szex sem volt kizárt.

Bár az üzlet összességében jól prosperálhatott (fél óra 8 ezer forint, egy óra 10 ezer, másfél óra együttlét ára 14 ezer forint volt), az egyik gyanúsított a rendőrségen a magas üzemeltetési költségekről panaszkodott, melyek után alig 120 ezer forint maradt a zsebében havonta.

– Ügyfelem, a bordély egyik üzemeltetője mindent beismert. Most már tudja: súlyosan tévedett, amikor a pénzszerzésnek ezt a módját választotta – mondta Lichy József, az egyik gyanúsított ügyvédje a Blikknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.