Tigrisgyilkos igazgató

Nem volt fajtiszta a tigrisapa, ezért megölték három kölykét a magdeburgi állatkertben. Az állatvédők szerint ez gyilkosság.

Három tigriskölyök elaltatása miatt vádat emelt az ügyészség Kai Perret, a magdeburgi állatkert igazgatója ellen, akit az állatok védelméről szóló törvény megszegésével vádolnak. A bíróság a következő hetekben dönt a tárgyalás időpontjáról.

A kölykök apjáról, a Taskan nevű hímről kiderült, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben nem fajtatiszta szibériai tigris, így az állatkert szerint nem voltak tenyésztésre alkalmasak. Ezért a három kölyköt - két hímet és egy nőstényt - nem sokkal születésük után - 2008 májusában - elaltatták.

Az állatkert igazgatója meglepődött az ügyészség álláspontján, mivel a hivatal pár hónapja még úgy vélekedett, hogy az ügy kapcsán semmi nem utal büntetendő cselekményre.

Állatvédő szervezetek fellebbezést nyújtottak be az ügyészi döntés ellen. Az újabb nyomozás végeztével az állatok ok nélküli megölésének gyanúja miatt emeltek vádat Perret ellen.

Elmarasztaló ítélet esetén az igazgatót három évig terjedő szabadságvesztés vagy pénzbüntetés fenyegeti.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.