Tévedésből rontottak a kommandósok egy valkói családra

Mégsem álrendőrök voltak, hanem igaziak - csak rossz címre mentek.

Balázs Zoltán az MTI-nek pénteken azt mondta: panasztétele után reggelre kiderült, hogy a főváros XII. kerületi kapitányságáról érkezett a házkutatási parancs, ugyanis egy rendőri intézkedés alá vont férfi, aki ugyanazon a településen és ugyanabban az utcában lakik, az ő lakcímét adta meg az igazoltatáskor.

A rendőrök által keresett férfi ugyanis a Petőfi Sándor utca 77. szám alatt lakik, míg az ő lakcíme a 7-es. Az okmányiroda azonban a férfinak kiadott lakcímkártyáját elírta, így azon nem a 77-es, hanem a 7-es házszám szerepelt. Balázs Zoltán péntek reggel töröltette a férfit a tulajdonában lévő lakás lakcímnyilvántartásából. Azt mondta: felháborítónak tartja a rendőrség fellépését, mert amikor az esti órákban megjelentek nála rendőrök, megrémítve unokáit és gyermekeit, nem közölték, hogy mit vagy kit keresnek, igazolványt sem voltak hajlandók mutatni. Közlése szerint a rendőrök és közte kisebb dulakodás is kialakult emiatt.

Balázs Zoltán közölte: nyilvános bocsánatkérést vár el a rendőrségtől, ugyanis az akció miatt a faluban az a szóbeszéd terjedt el, hogy "biztos nem ok nélkül ütöttek rajta a rendőrök", holott soha nem került összeütközésbe a törvénnyel, 28 éven keresztül a honvédségnél dolgozott.

Balázs Zoltán - aki 2002-től független önkormányzati képviselő volt a településen - az MTI-nek csütörtökön azt mondta, tizenöt, köztük egy kommandós ruhát viselő, magát rendőrnek mondó ember berontott a Petőfi Sándor utcai családi házukba, majd a szobaajtókat betörve kutatásba kezdtek, s azt tudakolták, kik tartózkodnak az épületben, "miért vannak ilyen sokan".

A magukat rendőrnek mondó férfiak többszöri kérésére sem voltak hajlandóak igazolványt mutatni, ezért hívta a rendőrséget. Az ismeretlenek megkérdezték, ki lakik az épületben, majd amikor erre választ kaptak, szó nélkül azonnal autóba ültek és távoztak. Miután értesítette a hatóságot, két járőr érkezett a valkói házhoz, majd feljelentést tett a rendőrségen.

Az MTI-nek a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.