Tévedésből az állatkert jávorszarvasait lőtték ki a vadászok

„Szerintem ez igen szomorú eset és egyáltalán nincs rendjén. Eddig öt jávorszarvasunk volt, most pedig csak három van" – fejezte ki megdöbbenését az állatkert igazgatója.

„Először el sem akartam hinni. Az első pár perc teljesen szürreális volt” – mesélte hitetlenkedve Heinz Strathmann, a Narvik városától északra fekvő Polar Park állatkert vezetője arról, néhány vadász tévedésből az állatkert jávorszarvasait lőtte ki. Az állatok számára végzetes malőrről maguk a vadászok tettek bejelentést, azzal magyarázva a tévedésüket, hogy a hajtókutyáik a rácsokon át bejutottak a szarvasok kifutójába, ahol el kezdték üldözni a párosujjú kérődzőket, így pedig nekik először fel sem, hogy a szarvasok valójában egy állatkert lakói.

Arne Nysted, a vadvédelmi törvényszék elnöke szerint nem szükséges büntetést kiszabni a vadászokra. „Ez egy sajnálatos tévedés, amely azért következett be, mert az állatkert területe mellett mellett megengedett a vadászat” - indokolta az álláspontját Nysted. „Végzetes hiba volt, de mindenki tudja, hogy nem szándékosan csinálták.”

Katrine Grimnes, aki a közeli Målselv város rendőre a maga részéről ehhez annyit tett hozzá, kihallgatják a vadászokat, hogy pontosan hol álltak és honnan adták le a lövéseket, hogy világos képet kapjanak a történtekről. Addig nem akarnak nyilatkozni az ügyben.

A Polar Park azt tervezi, hogy kártérítést kér két elveszített jávorszarvasok után. A pótlásukra már elkezdték keresni a megfelelő példányokat - tájékoztatott a The Local norvég kiadása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.