Tesztelje le, mennyire stresszes a munkahelye

Országos stresszfelmérést indított a Semmelweis Egyetem (SE) Magatartástudományi Intézete, a bárki által elérhető kérdőív kitöltése anonim, a válaszadók azonnali visszajelzést kapnak saját eredményeikről.

Az SE honlapján közzétett tájékoztatás szerint a kérdőív kitöltésével az érdeklődők megtudhatják, hogy saját munkahelyi stressz pontszámaik a 28-as skála mentén hogyan viszonyulnak az országos és ágazati átlagokhoz, valamint észlelt stressz-szintjük, stresszel összefüggésbe hozható testi tüneteik jelentős egyéni kockázatot jeleznek-e.

Mint írják, a munkavédelmi törvény a munkáltatók számára 2008. január 1-jétől előírja a pszichoszociális kockázat felmérését, arra azonban nem vonatkozik egységes előírás, hogy ez miként történjen meg. Az elmúlt években több ajánlás is megjelent, amely a pszichoszociális kockázat felmérésének lehetőségeit foglalja össze, azonban továbbra sem áll rendelkezésre egységes, magyar nyelvű mérőeszköz ezen a területen. Az egyetem kutatócsoportja ezt a hiányt szeretné pótolni a Dániában kidolgozott COPSOQ II kérdőív magyar verziójának kidolgozásával.

Az októberben elindított felmérés célja, hogy országos és ágazati szintű referenciaértékeket határoznak meg és feltérképezik a legjellemzőbb pszichoszociális stressztényezőket, védőfaktorokat. Fontos célkitűzés továbbá, hogy beazonosítsák a leginkább veszélyeztetett szakmai csoportokat.

Az online kérdőív csoportos és szervezeti szintű vizsgálatra is alkalmas - közölték az egyetemi honlapon. Az egyéb ágazatokkal való összehasonlítás mellett, az egészségügyben dolgozók stresszforrásait kiemelt szempontok szerinti is vizsgálják.

A kérdőív a http://www.munkahelyistresszinfo.hu címen érhető el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.