Templomi családterápián verték halálra gyereküket

Emberöléssel vádolnak egy New York-i házaspárt, akik órákon keresztül verték 19 éves gyereküket egy keresztény családterápián.

 

 

Az áldozat szülei, Bruce Leonard és Deborah Leonard ártatlannak vallották magukat. A házaspáron kívül még négy embert vádolnak azzal, hogy verték az elhunyt fiút és testvérét.

Reuters azt írja, az Élet Világa nevű gyülekezetben rendszeresen verték a gyerekeket. Vasárnap egyiküket annyira összeverték a szülők, hogy már az orvosok sem tudtak rajta segíteni. Lucas hétfőn életét vesztette. A zúzódások és a fiú testén látható ütésnyomok ellenére a szülők azt mondták, fiukat meglőtték.

A hatóságok kihallgatták a gyülekezet többi tagját is, ekkor derült ki, hogy Lucas tizenhét éves öccsét, Christophert is súlyosan bántalmazták a vasárnapi tanácsadás során. A rendőrség kedden razziát tartott az Élet Világa központjában, ahol megtalálták a sérült fiatalt. A fiút több más gyerekkel együtt tartották fogva az épületben.

Az Élet Világa elnevezésű gyülekezet a keresztény egyházak közé sorolja magát.

A szülők óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.