Templomban őrjöngött bedrogozva Tibor

Befejeződött a nyomozás az ellen a férfi ellen, aki még májusban berohant a szegedi Szent Rókus templomba és olyan őrjöngésbe kezdett, hogy csak a rendőrök tudták testi erővel megállítani.

A 27 éves K. Tibor mezítláb és rövidnadrágban rohant be a templomba május 16-án, kora délelőtt, majd egy előadást megszakítva ordibálni kezdett. A bent lévők próbálták megnyugtatni, de mivel nem boldogultak vele, távoztak és kihívták a rendőrséget.

A rendőrök a férfit az oltár mögött találták meg. Tibor kárt tett egy Jézus szoborban és felgyűrte az oltár előtt fekvő vörös szőnyeget. Ezt követően pedig egy keresztet magához szorítva üvöltözött az egyenruhásokkal, akik csak testi erővel tudták megfékezni és megbilincselni.

Zavart elmeállapota miatt mentőt hívtak az őrjöngőhöz és rendőri kísérettel szállították kórházba.

A férfi a nyomozás során tettét elismerte és megbánta. A bűncselekmény elkövetését azzal magyarázta, hogy kábítószer hatása alatt állt.

A rendőrség a K. Tibor ellen indult eljárás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség részére továbbította- írja a police.hu. A férfinak garázdaság miatt kell felelnie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.