Temetőbe zuhant egy repülőgép

Tizennégy ember, köztük hét gyerek vesztette életét egy vasárnapi repülőgép-szerencsétlenségben az Egyesült Államokban. Az egymotoros, 2001-ben gyártott Pilatus PC-12 kisgép sívakációra szállította utasait a kaliforniai Orville-ből a Montana állambeli Bozeman-be. A CNN beszámolójával

A katasztrófa okát egyelőre vizsgálják. A Pilatus 12 fő szállítására alkalmas, de egyelőre nem tudni, hogy a fölös létszám szerepet játszott-e a szerencsétlenségben, tekintve, hogy a fedélzeten gyerekek is tartózkodtak. A gépnek mindenesetre nincs fekete doboza, és nem kereskedelmi járatról van szó.

Tizenheten haltak meg a balesetben
Tizenheten haltak meg a balesetben

Az FAA, a szövetségi légihatóság szóvivője szerint mindenesetre a pilóta menet közben változtatott az útvonalon, és Butte kisváros repülőterén igyekezett leszállni. Ez nem sikerült, szemtanúk szerint láthatóan nem volt már ura a gépnek, amikor az a reptértől nem messze lévő temetőre zuhant, majd kigyulladt. Minden áldozat a fedélzeten tartózkodók közül került ki. - Orral előre a földre zuhant. A férjem a helyszínre ment, hátha tud valamit segíteni - nyilatkozta a Montana Standard honlapján olvasható beszámoló szerint Martha Guidoni, aki egy szomszédos benzinkútról látta a történteket. Vasárnap még tizenhét áldozatról érkeztek, de túlélőt ezzel együtt nem találtak, csak az utasszámot módosították.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.