Temetésre spórolt pénzt lopott el az idősekre utazó csaló

Két idős embertől összesen félmillió forintot lopott el az a nő, aki ellen most emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség. Az egyik sértett majdnem 100 éves és a temetésére gyűjtötte össze pénzt.

A nő idén május elején két idős embert fosztott ki hasonló módszerrel Zsombón. Egyiküket, egy kora és egészségi állapota miatt nehézkesen járó, biciklire támaszkodó férfit a takarékszövetkezetnél szúrt ki magának május 2-án, majd hazáig követte és bekéredzkedett az otthonába.

A csaló azt mondta, hogy jó hírt hozott, megtalálta a tulajdonos utcán elhagyott pénzét és bevitte a takarékszövetkezetbe, mire bebocsájtást nyert. A sértett erre a szomszédos szobába ment, ellenőrizte az ágyának lepedője alá elrejtett 100 ezer forintját, amelyet később a nő ellopott.

A csaló egy hét múlva csapott le újból, ezúttal kopogás vagy csöngetés nélkül hatolva be egy közel 100 esztendős ember otthonába. A nő ez alkalommal azzal a mesével állt elő, hogy a gyógyszertárból küldték és pénzt hozott vissza, amit talán a sértett felejtett ott. Az idős embert arra kérte, hogy mutassa meg neki a félretett pénzét, hogy megbizonyosodjanak róla, valóban az övé-e az ottfelejtett összeg. A felhívásnak engedelmeskedő sértett erre elővette a másik szobában levő kanapé ágytakarója alá elrejtett, temetésre összespórolt 600 ezer forintját, majd számolni kezdte a nő előtt, aki kivette a kezéből arra hivatkozva, hogy ő fiatalabb és gyorsabban végez.

A számolás végén a megtévesztett ember csak 200 ezer forintját kapta vissza, a nő a többi pénzt elrejtette, amikor elfordult tőle.

Az ügyészség a vádlottat 2 rendbeli kifosztással vádolja. A többszörös visszaesőnek minősülő, a vádemeléskor előzetes letartóztatásban levő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni – írja a Faktor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.