Télbúcsúztató maskarádé és pálinkafesztivál Debrecenben

Hagyományos maskarádéval és pálinkafesztivállal búcsúztatják a héten a telet Debrecenben - jelentette be Somogyi Béla (Fidesz), a város kulturális alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.

A debreceni tél színes programjai között is főattrakciónak számító ingyenes korcsolyapálya is már csak ezen a héten tart nyitva a Nagytemplom előtt - mondta az alpolgármester hozzátéve: rendkívül sikeres volt a fogadtatása a korcsolyapályának, nemcsak a helyiek, hanem a turisták körében is. Advent első vasárnapjától kezdve, a téli szünetben átlagosan ezren, az iskolai időszakban pedig több száz diák korcsolyázott testnevelés óra keretében a városközpontban kialakított jégpályán.

Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház vezetője a már tizennegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Debreceni Maskarádé programjaiból kiemelte Konc Király és Cibere Vajda ütközetét: a két hadúr pénteken a város főterén vív meg egymással, majd a tél maradékát is elégetik a kiszebábbal együtt. 

Az idei hagyományos maskarás felvonulásban a Vojtina Bábszínház művészei mellett iskolás csoportok és színjátszók is részt vesznek - fűzte hozzá Asbóth Anikó.

Az idén először a télbúcsúztató keretében rendezik meg a toros pálinkafesztivált, amelynek keretében az erre az időszakra jellemző disznótoros ételeket és italokat lehet megkóstolni Debrecen főterén - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.