Taxit küldtek a zsarolók a pénzért

Elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek két nőt, akik telefonon csaltak ki pénzt idősektől és az egyik áldozatot unokája bántalmazásával fenyegették meg.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kálmán Gabriella elmondta: a harmincas éveikben járó nők azzal hívtak fel nyugdíjasokat a múlt héten, hogy valamelyik hozzátartozójuk pénzzavarba került, neki kellene kölcsönadni. Megesett, hogy az idős ember gyerekének, unokájának adták ki magukat, majd taxit küldtek a pénzért.

A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint a győri nyomozók - akik hétfő este fogták el a gyanúsítottakat - zsarolás és csalás miatt nyomoznak az ügyben. A Győri Járásbíróság csütörtökön helyezte előzetes letartóztatásba a két nőt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.