Távirányítót nyomtak áldozatuk fejéhez

Három fiatalembert gyanúsít a rendőrség azzal, hogy Nyírábrányban megerőszakoltak, majd kiraboltak egy nőt. A 17 éves triót elfogta a vámospércsi rendőrség.

A bűncselekmény május 16-án történt, az esetről a körzeti orvos értesítette a rendőrséget. Mint kiderült, a nőt saját lakásában kirabolt a három fiatal, egyikük megerőszakolta, az asszonyt kórházba kellett vinni. Az áldozatot azzal fenyegették, hogy fejbe lövik, ha nem adja át értékeit, a lakásból mobiltelefont, LCD televíziót, számítógépet, kézpénzt és ékszereket vittek el. A gyanúsítottak vallomásukban azt mondták, hogy a televízió távirányítóját nyomták a nő fejéhez, mintha fegyver lenne.

A nyomozók kiderítették, hogy a nőnél korábban többen is dolgoztak, az udvarán épületet bontottak. Így került a rendőrök látókörébe az egyik rabló, ő a lakásban is járt. Társaival megbeszélték, hogy kirabolják az asszonyt, a zsákmányt pedig pénzé teszik. A fiúk egyike becsengetett az áldozathoz, és amíg az kiment a kapuhoz, társai besurrantak a lakásba, majd később társukat is beengedték.

Az őrizetbe vett gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, előzetes letartóztatásukat is indítványozták. Mindhárman büntetlen előéletűek. Az elvitt értékeket már eladták, ezek eddig nem kerültek elő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.