Tavaszi bringás szezonnyitó

Ingyenes bringaszerviz, akadálypálya, ünnepi hangulat - vasárnap a Nyugatinál ünneplik a tavaszt a kerékpárosok.

A tavaszt ünnepelve számos érdekesség és program várja a látogatókat a Biciklis szezonnyitó és a Bringázz a Munkába! nevű kampány meghirdetése alkalmából vasárnap 13 órától 18 óráig, a Westend előtti térre a Nyugati pályaudvar mellett.

A hivatalos ceremóniák közben felállítják a "Megyek a munkába" című fogadalomfalat, és bárki az élő óriásplakát része lehet, melyet meg is örökítenek. Ezen kívül ingyenes bringaszervizt is biztosítanak, és vezetett városi kerékpártúrát indítanak az érdeklődők számára.

A legbátrabbak kipróbálhatják az ideiglenesen felállított akadálypályát is. A valódi ünnepi hangulathoz a zenét és a jókedvet Tonya és Buppa szolgáltatja egész délután - tájékoztatta lapunkat a Magyar Kerékpárosklub.

A programot László János, a klub elnöke nyitja meg. A Kerékpártároló avatása alkalmából Dr. Tömpe István, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója mond beszédet a Nyugati pályaudvaron.

A Magyar Kerékpárosklub a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériummal, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közreműködésével hirdeti meg idén ismét a Bringázz a Munkába! kampányt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.