Társtettes lehetett Sztojka Iván - letartóztatták

Nagy valószínűséggel társtettesként vett részt a Cozma-gyilkosságban Sztojka Iván - közölte a rendőrség. A másik két gyanúsítottat gyorsított eljárásban adják ki az osztrák hatóságok. Sztojkát szombaton előzetesbe helyezték.

Előzetes letartóztatásba helyezte a veszprémi városi bíróság szombaton Sztojka Iván 27 éves enyingi lakost, aki alaposan gyanúsítható a vasárnap hajnalban Veszprémben elkövetett bűncselekményben való részvétellel - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.

Sztojka Iván
Sztojka Iván

Sztojkát pénteken hallgatta ki a rendőrség. Derzsi Péter alezredes, a nyomozás vezetője a köztévé Napkelte című műsorának szombati adásában úgy fogalmazott: "rengeteg információt és adatot nyert a rendőrség a veszprémi gyilkosság harmadik gyanúsítottjának pénteki kihallgatásából". A korábbi sajtóhírekkel ellentétben, a férfi nem állította a kihallgatáson, hogy nem volt ott az esetnél, és nem is látott semmit - mondta az alezredes. Sztojka nagy valószínűséggel társtettesként vett részt a bűncselekményben.

Azt, hogy a három sportoló sérüléseit egy ember okozta-e, még vizsgálják - közölte a nyomozás vezetője. Az alezredes elmondta, hogy a diszkóban a támadók kötöttek bele a sportolókba. Hogy miért, még nem tudni. Ezután dulakodni kezdtek, és eközben már ott megszúrták Marian Cozmát. Ezután mindenki, a három sportoló és a három támadó is kiment az utcára, mégpedig nagyon gyorsan, alig egy perc alatt. Derzsi Péter szerint valószínű, hogy Marian Cozma nem érzékelte ekkor pontosan - a dulakodás hevülete miatt -, hogy milyen súlyos sérülést kapott a diszkóban.

Derzsi Péter azt is elmondta, hogy jelenleg a tanúk meghallgatása zajlik. Kilencven olyan embert hívnak be, akik a szórakozóhelyen tartózkodtak az eset történtekor. A három gyanúsított baráti körét - akik szintén a lokálban voltak, név szerint azonosította a rendőrség. Őket is tanúként hallgatják majd ki.

A másik két (Ausztriában elfogott) gyanúsítottat gyorsított eljárásban adják ki Magyarországnak, így Raffael Sándort és Németh Győzőt napokon belül Magyarországra szállíthatják. Szabadon engedték viszont azt a nőt, aki a két gyanúsított elfogásakor a kocsijukban vol. Őt már kihallgatta az osztrák rendőrség, később a magyar hatóság is kihallgatja tanúként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.