Tányéron végezte a világ legritkább polipja

Egy amerikai turista kifogta a tengerből, majd pedig gyanútlanul megsütötte azt a polipot, amiből mindössze egyetlen példányt találtak korábban.

A 49 éves washingtoni gépészmérnök családjával nyaralt a görög Pelion-félszigeten, amikor búvárkodás közben észrevett egy polipot. Gyorsan megfogta, a parton egy kővel leütötte, majd pedig megkérte az egyik helyi vendéglőt, hogy süssék meg neki. A szakács nem volt hajlandó rá, ezért Labros Hydras végül maga készítette el a vacsorát egy serpenyőben - írja a Huffington Post.

Amikor az étel elkészült, Hydras csak akkor jött rá, hogy tulajdonképpen nem egy hétköznapi polipot tett a család asztalára. "Az íze éppen olyan volt, mint más polipnak, először azt hittem, szimplán csak hat lábbal született állatról van szó. Már többször nyaraltunk Görögországban és polipot is többször fogtam, de most borzalmasan érzem magam" - mondta a férfi, aki hozzátette, már bánja, hogy megették a hatlábú állatot.

A fotók alapján ugyanis kiderült, a megsütött állat mindössze a második hatlábú példány volt, amit valaha is találtak. Az elsőt 2008-ban Walesben találták, és amíg el nem pusztult, a blackpooli Tengeri Élet Központban élt.

Matt Bentley, a Newcastle Egyetem tengerbiológusa vélekedése szerint nem biztos, hogy külön fajról van szó. "Semmi nem utal arra, hogy egy külön fajról lenne szó, elképzelhetőbb, hogy egy korábbi sérülés után így regenerálódott az állat" - mondta Bentley.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.