Tagadnak a vesztegetéssel vádolt BKV-ellenőrök

Tagadták bűnösségüket a minősített vesztegetéssel vádolt BKV-ellenőrök a Fővárosi Törvényszéken szerdán megkezdődött büntetőperben.

A vád szerint a két ellenőr összesen négyezer forintnyi kenőpénzt kért és kapott két diáklánytól 2010 októberében azért, hogy az egy napja lejárt bérletük miatt ne büntessék őket 6-6 ezer forintra. A történtekre úgy derült fény, hogy a két lány - mintegy magát is feljelentve - az eset után rögtön a közlekedési vállalathoz fordult, és az átadta az ügyet a rendőrségnek. A cselekményt az ügyészség gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, társtettesként elkövetett vesztegetés bűntettének minősítette, amelyért a törvény szerint nyolcéves szabadságvesztés is kiszabható.

A két megvádolt BKV-ellenőr, egy középkorú és egy huszonéves nő a tárgyaláson tagadta, hogy bármiféle korrupciós cselekményt követett volna el. Előadásuk szerint a diáklányok közül az egyik hevesen tiltakozott, fenyegetőzött az ellenőrzés miatt. Elmondták, hogy a vádbeli események idején még csak néhány hónapja voltak ellenőrök, tapasztalatlanságuk miatt nem vettek fel a történtekről jegyzőkönyvet, holott felkészítésükkor a vállalatnál figyelmeztették őket arra, hogy a saját érdekükben mindenről készítsenek jegyzőkönyvet. Ám - mint mondták - addigra már megtapasztalták, hogy munkájuk során mindennaposak az inzultusok, az utastámadások, és azokat inkább igyekeztek elfelejteni.

A tárgyaláson elhangzott, hogy a két vádlott jelenleg is ellenőrként dolgozik, fizetésük 80 ezer forint körüli, minden, általuk ellenőrzés alá vont utas részéről befizetett pótdíjas csekk után kapnak bruttó 250 forintot; az ellenőröktől elvárják az évi 1000 pótdíjazást.

A törvényszék tanúként hallgatta meg az egyik diáklányt, aki elmondta, hogy ellenőrzés után leszállították őket a buszról, és 2-2 ezer forintot kértek tőlük az ellenőrök zsebbe azért, hogy cserébe ne fizettessék meg velük a 6-6 ezer forintos pótdíjat.

Az eljárás során voltak eltérések a két vádlott vallomásai között, illetve korábbi szembesítésük során is, az ügy megítélésében pedig az egyik döntő kérdés lehet, hogy az egymással szemben álló két vádlotti, illetve tanúvallomás közül melyiket tartja majd hihetőnek a bíróság.

A minősített vesztegetéssel vádolt BKV-ellenőrök büntetőpere májusban folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.