A Tisza-parti város állatkertjében régóta tartanak szurikátákat (Suricata suricatta), hosszú ideig azonban nem sikerült szaporítani őket. 2010-ben alakult ki az új - három, Amszterdamból származó nőstényből és egy budapesti fiatal hímből álló - csapat, amely 2011-ben három, tavaly pedig egy aprósággal örvendeztette meg a gondozókat.

A szurikáták mindenhol az állatkertek legnépszerűbb lakói közé tartoznak, nincs ez másként Szegeden sem. Köszönhető ez az aktivitásuknak és sokszor mókásnak ható viselkedésüknek, de talán annak is, hogy - főleg, mikor két lábra állnak - van némi emberszerű a megjelenésükben.

A szurikáta Dél-Afrikában a Kalahári sivatagban őshonos, nagy családokban és kiterjedt üregrendszerekben, illetve azok környékén él. A 700 gramm körüli testtömegű ragadozók rovarokkal, lárvákkal, skorpiókkal táplálkoznak, de néha elfogyasztják a kisebb gerinceseket, tojásokat és növényi gumókat is. A légi és földi veszélyt egyaránt figyelik őrszemeik és jeleznek, ha gond van. Ezt a Vadasparkban is megteszik, ragadozó madár ezért még nem járt náluk sikerrel - igaz, időnként a vitorlás repülők is okoznak náluk riadalmat.

A csapatban a legmagasabb rangú hím és nőstény párzik. A szurikáták utódjai – tizenegy hetes vemhesség után - október és március között vakon és szőrtelenül jönnek a világra. Az utódok felnevelésében az egész csapat részt vesz.

A szoros családi kötelék azzal jár, hogy az idegeneket nem szívlelik, ha a szurikáták egy másik csapattal vagy ragadozóval kerülnek szembe, azonnal elkezdenek ásni, így nagy porfelhőt kavarnak. Az is előfordul, hogy szorosan egymáshoz bújnak, felborzolják szőrüket, megnyújtják testüket, hogy minél nagyobbnak látszódjanak. Az „előadásuk” csúcspontján pedig az egész csapat a levegőbe ugrik és közben morog. A hangadás fontos a szurikáták kapcsolatában, az egyedek legalább tízféle jelzést használnak a kolónián belül.