Szóváltás után agyonverték a haragosukat

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a három férfival szemben, akik a vád szerint tavaly áprilisban egy belvárosi szórakozóhelyen halálra vertek egy 34 éves férfit.

A vádirat szerint a támadók közül ketten féltestvérek, harmadik társuk egy barátjuk. A fivérek régebbről ismerték a sértettet, de egy korábbi konfliktus miatt a viszonyuk egy ideje megromlott.

A gyilkosság napján, 2015. április 1-jén déltájban a vádlottak a VIII. kerületi Népszínház utca egyik kocsmájában italoztak, amikor későbbi áldozatuk is betért oda. Hamar szóváltásba keveredtek, majd rátámadtak. Ököllel többször nagy erővel megütötték a férfit, aki a földre került.

Ezután mindhárman megrugdosták, majd a helyszínen kezük ügyébe került tárgyakkal, így létrával, székkel, biliárddákóval, partvisnyéllel erőteljesen és kitartóan egészen addig bántalmazták, amíg a sértett már nem mozdult.

Ekkor a három férfi sietve távozott a helyszínről. A rendőrök nem sokkal később elfogták őket. A sértett a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Később a szakértők azt állapították meg, hogy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét azonnali orvosi segítség esetén sem lehetett volna megmenteni.

A három férfival szemben a vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, amely bűncselekmény büntetési tételének felső határa 20 évig terjedő szabadságvesztés. A vádlottak közül ketten jelenleg előzetes letartóztatásban vannak, harmadik társuk pedig egy más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.