Szörnyű bosszút állt az elhagyott férfi

Filmbe illő, horrorisztikus módját választotta egy brit férfi annak, hogy bosszút álljon azon a nőn, aki nyolc év után szakított vele.

A 36 éves Gary Wells három héttel a szakítás után döntötte el, hogy megöli magát, mert nem tud tovább élni Diane MacDonald nélkül, akivel nyolc évig jártak. Gary vonat elé feküdt. Az elé a vonat elé, amelyet a 29 éves Diane vezetett.

A fiatal nőnek még volt annyi ideje, hogy észrevegye a hirtelen a sínre lépő embert és felismerje benne volt barátját, de akkor már nem tehetett semmit: a vonat halálra gázolta a férfit. Gary azonnal meghalt.

Az ügyet a brit közlekedési rendőrség vizsgálja az ügyet. Szóvivőjük elmondta, augusztus 19-én, kevéssel reggel nyolc óra előtt kapták a bejelentést, hogy egy embert elgázolt a vonat egy vasúti átjárónál Fort William területén. A kiérkező hatóságok azonban már csak a 36 éves férfi halálát tudták megállapítani. A rendőrség az idegenkezűséget kizárta, gyanús körülmény Gary halála körül nem merült fel.

Diane valószínűleg soha többé nem fog mozdonyt vezetni, pedig ő volt az első női masiniszta a nyugat felföldi vonalon, s egyúttal a legfiatalabb képzett vezető a First ScotRailnél.

Mikor Diane 2009-ben végzett a képzéssel, több újság is meginterjúvolta. Akkor nagyon büszke és boldog volt, hogy a legszebb vonalon dolgozhat.

Egy a neve elhallgatását kérő barát a Daily Mailnek azt mondta: „Gary egy kedves fickó volt. Ő és Diane olyanok voltak, mint a borsó meg a héja. Együtt voltak már nyolc vagy kilenc éve, de néhány hete szakítottak. Nem tudom elhinni, hogy ezt tette! Hallottam, hogy Diane-t be kellett nyugtatózni."

Garynek előző kapcsolatából volt egy fia is, William, akit rajongva szeretett, és akivel együtt töltötte a hétvégéit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.