Szombati fürdőbuli Budapesten

Félárú jegyekkel, három kiemelt helyszínen pedig éjszakai nyitva tartással és programokkal várják a vendégeket a budapesti fürdők október 9-én, szombaton, a Magyar Fürdőkultúra Napján. Napközben egységesen féláron lehet fürdőzni a budapesti fürdőkben (Dagály, Dandár, Gellért, Király, Lukács, Rudas, Széchenyi, Csillaghegyi).

Vetítések

Napközben a Magyar fürdőkultúra érdekességeiről tart vetítéssel kísért előadást Kiss Ferenc üzemeltetési igazgató: a Gellért fürdőben 10 órakor, a Rudas fürdőben 13 órakor, a Lukács fürdőben 16 órakor. Egész nap folyamatos vetítés lesz a három kiemelt fürdőben (Rudas, Gellért, Lukács), a különleges fotókon megismerhetik a fürdőkultúra történetét képeslapokon és a fürdőruha történetét a Magyar Fürdőszövetség képes összefoglalóiból.

Sportbemutatók

Sportkedvelőknek érdemes megnézni a Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség hullámlovas-bemutatóját a Gellért fürdő kültéri hullámmedencéjénél (időpontok: 13, 14 és 15 óra).

Szórakoztató programok

Három kiemelt fürdő: a Gellért, a Lukács és a Rudas 21 és hajnali 3 óra között változatos programokkal várja a vendégeket egy hangulatos éjszakai fürdőzésre. Ahány fürdő, annyi korszak, stílus és hangulat. A három gyógyfürdő mindegyikében egy közös jeggyel lehet megmártózni este, az  ára: 2500 Ft.

Mindegyik helyszínen büfék kínálnak inni- és harapnivalót a vendégeknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.