Rosszal kezdett: karatés nyomozóra támadt késsel a hajléktalan

Egy szolgálaton kívüli nyomozó vette el a kést egy támadótól Nyíregyházán; a hajléktalan férfi a társait próbálta megszúrni, majd a rendőrre is rárontott - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.

A nyomozó elhárította a támadást, az egyik hajléktalannak viszont a férfi a késsel megvágta a kezét, egy nőt pedig megütött, mindketten könnyebben megsérültek - mondta Fülöp Gergely szóvivő.

A százados tájékoztatása szerint a szolgálaton kívüli rendőr alezredes szerda este a kutyáját sétáltatta az egyik nyíregyházi parkban, amikor észlelte, hogy ittas hajléktalanok összeszólalkoztak és egy nagy kés is előkerült a vita hevében. A nyomozó az igazolványát felmutatva felszólította a támadót, hogy tegye le a kést, az viszont ellene fordult és többször megpróbálta megszúrni.

A karatéban is jártas rendőr egy alkalmas pillanatban gyomron ütötte támadóját, majd kirúgta a kezéből a kést és az eleső férfit a földre szorította. Az időközben telefonon értesített kollégái ekkor érkeztek meg a helyszínre és megbilincselték az 51 éves hajléktalant.

A férfit két rendbeli súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanújával őrizetbe vették, vele szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt az ügyészségen is feljelentést tettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.